Broken Angel

Lépj, amíg nem késő!

Azon a napon a lány szíve gyászba borult, Úgy érezte, a világ ellene fordult. Egyetlen szerelme lemondott róla, S már egy másik lány kezét fogja azóta."Már nem szeretlek!"- vallotta be a fiú, A tomboló tűz, mely eddig szívében tombolt, kihunyt. De a lány nem adta fel, dacolt ellene, S továbbra is tartotta a kapcsolatot vele.
A remény viszont egyre jobban elhagyta, Mikor látta, hogy élete szerelme a másik lányt simogatja. Időközben a fiú rájött ,még mindig érez valamit iránta, De nem lépett, mert a szórakozás fontosabb volt számára.A lány megkérte a fiút kezdjék elölről újra, "Szeretlek Kicsim az életemnél is jobban!"- s a fülébe súgta halkan. Ám minden hiába, ő csak tovább álltatta, A kötöttséget, az igazi szerelmét nem vállalta.
Teltek a napok, teltek a hónapok, A lányról már azonban régen nem hallott. Egyik este, álmából felébredve rossz érzés kapta el, Ürességet és fájó hiányt érzett szívében.Érezte régi szerelme keserű hiányát, Hiszen rég nem hallotta a lány kellemes hangját. Hiányzott neki az arca, a forró ölelése, A féltő gondoskodása, a lány maga egésze.Másnap megjelent a házánál virággal a kezében, Kisírt szemű édesanyja nyitott ajtót talpig feketében. A fiú teljesen elfehéredett ,s érezte nagy a baj, Édesanyja csak annyit mondott könnyektől küszködve: Meghalt!
Állítólag egy véletlen autóbaleset okozta a lány halálát, Nem figyelt az úton, mert nem tudta feledni szerelmi bánatát. A fiú elsápadva állt ott egy percig, A csokor virág a kezéből lassan hullott ki.Nem hitte, ez hogy történhetett meg vele, Minden percben ott kellett volna lennie mellette. Este nem tudott elaludni, a szemébe könny szökött, Szívében mérhetetlenül nagy bűntudattól küszködött.De hirtelen, mintha egy melegség járta volna át, Mintha hallotta volna halott szerelme hangját. És igen, a lány ott tündökölt angyal képében, A régi, megszokott, gyönyörű szépségben.
Mindkettőjük szemében könny ragyogott, A mosoly az arcukon hirtelen megfagyott. Lélegzetük elnémult, szívük egyszerre dobbant, A régi, gyönyörű szenvedélyes szerelmük újra lángra lobbant.Csak álltak egymással szemben, hisz egymás gondolatait ismerik, A lány a fiú arcát végigsimítja, lelke melegséggel megtelik. Igyekszik szerelmét megnyugtatni, De csak ennyit tud végül mondani: "Ne sírj szívem nincs semmi baj, Emlékem szívedben végig megmarad. Én ott leszek végig melletted, őrzöm az álmaidat, Mindentől megvédelek, ott leszek minden mozdulatodban."
Az angyal még egyszer utoljára átölelte kedvesét, A fiú nem akarta még elengedni féltett szerelmét. A lány arca egyre halványodott, "Most mennem kell!"- csak ennyit mondhatott.Hirtelen hűvös levegő járta át a szobát, De még lehetett érezni a lány kellemes illatát. A fiút ezután az álom hamar elnyomta, Gondolataiban ő járt, s hogy nem feledi el soha.Reggel, mikor felébredt, nem tudta valóság volt-e, vagy álom, De talált valami csodát az asztalon. Egy fehér toll volt ott a lány illatával, S rájött mit veszített a lány halálával.Szívében most még jobban érezte hiányát, S nem tudta elnyomni a lány utáni vágyát. Könnyes szemmel az ég felé fordulva ennyit felelt: "Mindörökké szeretni foglak Egyetlen Szép Szerelmem!"

Igaz szerelem!

Volt egyszer egy fiú és egy lány, kik boldogok voltak nagyon,szerették egymást, kézen fogva sétáltak a napon.Sokszor elképzelték mi lesz ha felnőnek,soha nem válnak el, örökre együtt lesznek.Szerelmük olyan volt, mint egy csodaszép mese,mindenük megvolt ami csak kellett az életbe.Történt egyszer, hogy a fiú kapott egy levelet,harcolni hívták, el innen nagyon messze.A fiú nem akarta itt hagyni az egész életét,de elhatározta hogy harcolni fog a hazáért s szerelméért.Mikor a lány ezt megtudta, sírt s zokogott,féltette a fiút, nagyon szomorú volt.Eljött a nap, mikor a fiúnak mennie kellett,mindenkit itt kellett hagynia kit kedvelt s szeretett.Elbúcsúzott tőlük, míg a lányhoz ért,gyengéden átölte, s suttogva csókot kért.Kint ültek a csillagok előtt előző este,s választottak egyet, mely a legfényesebb.Így szólt a fiú: Ha látod, hogy e csillag lehullik, tudd hogy én már nem létezem!A lány megint csak sírt, könny csillogott gyönyörű szemeiben.Mikor aztán a fiú a háborúba odaért,harcolt, s ezt csak egyedül a szerelméért.Mindig ott lebegett előtte a lány meseszép arca,a gyönyörű szép szeme, s csillogó ajka.Lement a nap, majd feljött a hold,a fiú még mindig csak harcolt és harcolt.Belenyilallt valami fájdalom, elsötétült minden,érezte hogy vége most már, már fájdalmat sem érzett.Látta magát ahogy fekszik a sötét ég alatt,a lányra gondolt s közben mosolygott arca.Lepergett előtte az egész élete,mikor még boldog volt, mikor a lányt érintette.Közben a lány otthon ült az ablakban,s folyamatosan csak azt az egy csillagot bámulta.Látta amint lehullik szikrázva,érezte szívében az égető fájdalmat.Tudta, hogy a fiú már nem létezik többé,elővett egy kést, s karcolgatta a kezét.Először csak karcolgatta, majd mélyen belevágta,előtte is lepergett minden, az öröm s bánat.Végül mindketten felértek az égbe,s ott folytatták együtt a csodaszép életet.Tán még most is ott vannak az égben,
s együtt élnek majd örökre a szerelemben.

Szerelem...

Együtt jártak már több mint egy éve, boldogan sétáltak mindig kéz a kézbe. Örültek egymásnak csak egymásért voltak, amiért a szüleik eleinte szóltak, de aztán beletörődtek, hisz nem tudták egymástól eltiltani őket. Hosszú országúton el s visszacikáztak, ott csak ketten voltak egymásra vigyáztak, Egyetlen kérése volt csak a fiúnak, nálanélkül soha ne induljon útnak. Két motoros útja soha el nem vált, bánatuk, ha volt is az úton tovaszállt, a látóhatár szélén ha két motoros megjelent, ezt leírni nem lehet ezt érezni kell. Fekete bőrkesztyű fekete szkafander fekete bornadrág s nem egyszerű farmer, fekete csizmában, nyakukban kendővel szálltak versenybe a száguldó felhőkkel.. Ők is mint más szerelmesek sokat veszekedtek, de csak addig tartott aztán kibékültek. Ám egy napon minden másképp történ, nem tartották be a jól bevált törvény, távozás előtt a búcsú elmaradt, s mindez egy álom egy félreértés miatt. Hosszú napokig nem is látták egymás, a szülők már azt hitték mindkettőnek, van más, de őket kínozta egy titkos sejtelem, az egymás iránt érzett még mindig forró szerelem. Hihetetlen lassúsággal teltek el a hetek, és még nem békéltek meg a megsebzett szívek, mindkettő bánkódott mindkettő szenvedett, kínosan teltek a napok éjjelek. Egyre csak azon törték a fejüket a békülés útja vajon melyik lehet. Egy csillagtalan borús, éjszakán elhatározásra jutott a lány, tudta, hogy egyedül mit sem ér az élet, s hogy barátjától bármikor bocsánatot kérhet. Megszilárdult fejében a hirtelen gondolat nem is töprengett oly sokat. Hirtelen gyorsasággal be is öltözködött szájára szokás szerint fekete kendőt kötött. Barna hosszú haját most is fölcsavarta, hogy lány volt a ruhába ki gondolta volna. Eszébe sem jutott, hogy megvárja a reggelt felrakta fejére a fekete szkafandert, lenn az udvaron felült a motorra, s csak akkor jutott eszébe amikor berúgta, volt egy kérése régen a fiúnak, „nálanélkül soha ne induljon útnak”. Keze ekkor rátalált egy féltve őrzött képre elővette megcsókolta s fölnézett az égre. Érezte, ha most el nem indul szíve nyomában, meghasad, hogy mi járt ekkor a fejében örökre titok marad. Szemeiben ekkor már könnyek égtek még egyszer, jól megnézte a képet, s visszatette a bőrkabát mögé. Gázt adott ugratott s mire az utcájukból kiért már csak a motorjának s az álmainak élt. Egész úton ara gondol mi lesz, ha majd odaér, több volt neki szerelme, mint koldusnak a friss kenyér. Gondolatai már messze jártak, csak nézte az utat, és nem vette észre, hogy mindjárt odaér a felbontott részre. Az utolsó pillanatban egy nagyot fékezett, de a sebességtől oly gyorsan megválni nem lehet. Utolsó percében is az járt a fejébe, hogy nem nézhet többé a fiú szemébe, meg sem ölelheti kezét nem foghatja ezután már többé meg sem csókolhatja. Fájdalmait leküzdve csendesen suttogott a halál küszöbén a fiútól búcsúzott: ” Ne haragudj rám, hogy elmegyek, de ígérem ezután is mindig veled, leszek, légy boldog akkor én is az leszek, ne feledd el azt, hogy csak téged szeretlek” Egyetlen vércsík volt, ami a szkafander alól a szájából kibuggyant, s az arcán végigfutott. Ott feküdt az úton fekete ruhában a motor közelében a holdfény árnyékában. Pontosan egy éve ennek az éjszakának a fiú eleget tesz becsület szavának, megfogadta ugyanis még ott zokogva, hogy életében már csak egyszer ül motorra. A megbeszélt időben megjött a négy haver a fején ekkor már fenn volt a szkafander. Lenn az udvaron felült a motorra, gyászos tervét gyorsan újból átgondolta. Gázt adott ugratott s mire az országútra kiért, már csak a motorjának és az álmainak élt. A temető ott volt az országút végén a sír amit keresett a temető mélyén, a sírhoz érve leroskadt eléje, húsz szál piros rózsát tett a fejfa tövébe. A szalagot eligazította melyre nagy piros betűkkel az volt írva: „NEM TUDOK ÉLNI NÉLKÜLED”. A régi emlékek újra felkavarták, a szívét nyugodni egy percig sem hagyták. Visszament a motorhoz a jó öreg baráthoz, de mintha szívét kötötte volna a fejfához. Majd kis habozás után felült a motorra, a barátai követték ot részvéttel sorba. A hegyi szerpentin volt a tiszteletkör vége, az állandó útvonal régi szép emléke. A fiú arra gondolt mennyit motoroztak, hosszú hónapokig mily boldogok voltak. De ő itthagyta nincs többé, s már nem érdekli semmi, csak egyetlen gondolat ”utána menni”. Könnyes szemekkel a kormányt markolta, s cseppet sem figyelt a kijelölt útra. Egy hatalmas kanyart egyenesen véve nagyot ugratott a tátongó mélységbe. Ekkor már este volt a csillagok ragyogtak, lenn a mélységben a vén fák suttogtak. Ott feküdt a fiú fekete ruhában a motor közelében a vén fák árnyékában.

Egy fiú és egy lány...

Egy fiú és egy lány. Hosszú ideig csak barátok voltak. De
a lány már az első pillanattól kezdve többet érzett. Legjobb barátok
lettek. A fiú nem is sejtette, hogy a lány többről álmodik. Közben a fiú
szerelmes lett másba, egy másik barna lányba, aki viszonozta érzéseit. A
lány minden álma romokban hevert, de ebből senki nem sejthetett semmit,
mert nem derülhetett ki, hogy ő többet érez. Teltek a hónapok és egy
napon a fiút elhagyta az a másik lány. A fiú teljesen összetört. A lány
végig mellette volt, bármikor számíthatott rá. Egyre közelebb kerültek
egymáshoz. Kis idő elteltével a fiú bevallotta, hogy többet érez. A lány
olyan boldog volt, mint még soha életében. Szinte minden pillanatot
együtt töltöttek. Boldogok voltak, mígnem egyszer csak a fiú régi
szerelme, a másik barna lány ismét felbukkant. Bevallotta a fiúnak, hogy
még mindig szereti. A fiú otthagyta a másik lányt és visszament régi
szerelméhez. Magára hagyta azt a lányt, aki még az életét is odaadta
volna érte. De a lány erősnek mutatta magát. Mintha semmi sem történt
volna. Úgy gondolta, a fiú megérdemli a boldogságot, nem számít kivel, a
lényeg, hogy boldog legyen. Elviseli inkább a világ összes fájdalmát,
csak a fiú legyen boldog. Más nem számít. Még ha az ő szíve meg is
szakad, és ha soha senkit nem fog úgy szeretni, akkor is inkább a fiú
legyen boldog. Mert a lány képes volt önzetlenül, minden viszonzás
nélkül, teljes szívéből szeretni..

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat