"Ha valaki azt mondja: Ne aggódj! Az idő minden sebet begyógyít!               Vágd pofán és mondd neki, hogy: Várj... mindjárt jobb lesz!"

"Belepréselődött a szívembe a fájdalom, ami feszíti szét a bordámat, szabadságot kiáltva. De hagyom szenvedni önző módon, mert ha ő is elhagy, lelkem közömbösen vonszolja majd magát testem mellett, és hiába mutatom majd neki, kit oly nagyon szeretek, kacagva fordítja majd el fejét, hogy ugyan még mit képzelek. Ellökhetném magamtól, megszabadulva megannyi fájdalomtól, de félek a kérdéstől: tényleg forduljak el mindentől? És ha meg is teszem, elmúlik a félelem, hogy nem teszi majd ő is ugyanezt velem? És ha igen mért fájna az nekem? A célt már így is elértem, még sincs érdem. A lelkem továbbra is ül szívem peremén, vidáman lóbálva lábát, rugdosva vele fájdalomnak nevezett képem."

"A látásod kitisztul, amint a szívedbe tekintesz. Aki kifelé néz, álmodik. Aki befelé néz, fölébred."

"Ha rájössz valamire az részed marad. Tudod. Hogy kimondod e valaha? Az más. Talán sosem adod mások tudomására azt amire rájöttél. Lehet, hogy hazugságon kapod a másikat és az soha nem tudja meg, hogy lebukott. Nem tudja ,mert Te tudod de nem akarod, hogy tudja mekkora fájdalmat okozott. Sosem vallanád be neki, hogy képes ekkorát okozni. Talán azt hiszed ha kimondod az sokkal erősebb mint a fájdalom amit érzel... Talán végleg felrúgsz vele valamit amibe eddig minden energiáddal kapaszkodtál. Megérte? Megérte ha nem kaptál cserébe őszinteséget? Talán igen... Talán nem..."

"Soha ilyen tiszta nem volt még a kép,most átlátszó, mint a jég.Mint a csillagok olyan fényes lett a bánatom,ahogy fejem le hajtva ülök törött angyalszárnyamon."

"Nap, mint nap eltervezem, hogy holnap véget vetek a hazugságaidnak, de amikor a pillanat eljön, valahogy sosem tudom kimondani, amit az eszem súg… Talán azért mert a szívem mélyén szükségem van a hazugságaidra, csak hogy nyugodtan, fájdalmak nélkül, élni tudjak."

"Maga nem boldog. De remekül elhiteti másokkal, hogy az életben minden rendben van, és a megjelenése magabiztosságot és önbizalmat sugall, de egyáltalán nem elégedett. Nem ismeri önmagát. Maga nyugtalan és bizonytalan. Azt a benyomást kelti, hogy örül a függetlenségnek, de valójában nyomasztja. Azt hiszi, hogy a maga hibája, és talán így is van, és ez a dolog nagyon sok fájdalmat okozott magának. Nem kötött életre szóló barátságokat. Néhányan próbáltak közeledni, de úgy érezték, maga megközelíthetetlen vagy csak nagyon zárkózott. Rendkívül titokzatos, és nem bízik az emberekben, és ha mégis megnyílik valakinek, akkor később megbánja. Azt hiszem, úgy érzi, hogy előbb-utóbb úgyis mindenki csalódást okoz. Néha öntudatos és rámenős, főleg krízishelyzetben de mintha folyamatosan valami tragédiától rettegne, és nagyon fél a változásoktól. Maga hajlamos gyorsan belehabarodni valakibe, aztán kellemetlen helyzetbe kerül vagy depressziós lesz, amiért nem úgy alakultak a dolgok, ahogy maga szerette volna. Maga egy álmodozó. És óvatosnak kell lennie, mert hajlamos arra, hogy önmagát okolja a kudarcokért."

"A tragédiák hozzátartoznak az élethez. Tragédia? És akkor mi van? Hagyjuk abba? Dobjuk be a törölközőt? Hát nem! Ha úgy érzed, hogy kész, a szíved megszakad, akkor is harcolnod kell, de állatira, hogy érezd, életben vagy. Szenvedsz, fáj, hát ilyen az élet. Összezavarodtál és félsz? Helyes. Legalább valami mindig eszedbe juttatja, hogy valahol a jövőben vár rád valami jó, amiért érdemes harcolni."

"Félreteszem az érzéseimet, és mosolygok fájdalmam minden másodpercében. Igen, jól vagyok, ne aggódj miattam, csak akkor fáj, amikor lélegzem…"

"Mindegy - csak tűrd szótlan panasszal! Mindegy - üvölts, ha az vigasztal! Mindegy - harapd némán a nyelved! Mindegy - párnád ököllel verjed, vagy görcsösen szorítsd a szádra! Hiszel? - most istent káromolhatsz! Hitetlen vagy? - hitet tanulhatsz! Legyintenél - az is hiába, s hiába vágysz a halálra. Hát élj, s tanuld meg elfogadni, hogy nem tud ennél többet adni..."

"Olyan sírhatnékom van. Nincs jó kedvem, de különösképpen rossz sincsen. Olyan lágyan csöppennének ki belőlem a fájdalom szomorú érzései, mint ahogyan az eső esik most. Lassan. Lágyan. Gyengéden és mégis erősen, csak, hogy tudjam, csak, hogy érezzem, hogy valami nem jó, valami nem kerek, valami nem egész. Nem vagyok jól. Nagyon régen nem éreztem ilyen rosszul magam. Most megint az írásba menekülnék vagy egy telefonba. Hozzá vagy neki. Érte. Néha annyira nem értem magam. Talán csak a fáradtság. Talán a sok minden, ami a fejemben zúg, és nem hagy nyugodni. Erőltetném a gondolatokat, a jó érzést magamban, s talán benned is, de nem megy. "

"A kitaszítottság, a kívülállóság hangja volt. Az a pulzálás volt, ami ott lappangott mindenben, és soha nem engedte, hogy megfeledkezz arról, hogy idegen vagy, hogy soha nem érinthetsz meg semmit, mert fáj. Olyan érzések, amelyeket nem lehet szóban kifejezni, most kiömlöttek az erősítőkből és betöltötték a termet."

"A hangjából sugárzott a magány. A bánat, a fájdalom. A múltról énekelt, amely fogva tartja, és amelyből nem is akar szabadulni."

"Annyira féltem, hogy az érintései csak tovább mélyítik a sebeimet. De amikor vele voltam, a fájdalom egy csapásra elmúlt. Mintha csak gyengéden átölelt volna a szívével. Vele boldognak éreztem magam."

"De te nem érted a szavaimat én meg nem tudok seggfejül!"

"Fájdalom az, amikor a szerelem ott van melletted, és te nem tudod neki bevallani. Fájdalom az, amikor tudod, hogy mit nem szabadna érezned, és mégsem tudsz ellene semmit sem tenni. Fájdalom az, amikor szenvedni látod azt, akiért mindent megtennél. Fájdalom az, amikor csendben maradsz, pedig kiáltanál…"

"A fájdalom elkerülhetetlen, a szenvedés rajtunk múlik…"

"Belepréselődött a szívembe a fájdalom, ami feszíti szét a bordámat, szabadságot kiáltva. De hagyom szenvedni önző módon, mert ha ő is elhagy, lelkem közömbösen vonszolja majd magát testem mellett, és hiába mutatom majd neki, kit oly nagyon szeretek, kacagva fordítja majd el fejét, hogy ugyan még mit képzelek. Ellökhetném magamtól, megszabadulva megannyi fájdalomtól, de félek a kérdéstől: tényleg forduljak el mindentől? És ha meg is teszem, elmúlik a félelem, hogy nem teszi majd ő is ugyanezt velem? És ha igen mért fájna az nekem? A célt már így is elértem, még sincs érdem. A lelkem továbbra is ül szívem peremén, vidáman lóbálva lábát, rugdosva vele fájdalomnak nevezett képem."

"Emlékszem mikor kislány voltam, az autóban mindig neki dőltem az ajtónak, de bezártam, mert féltem, hogy kiesek. Most mikor már 'nagylány' vagyok, az autóban mindig neki dőlök az ajtónak, de nem zárom be, hátha kiesek…!"

"Döbbenetes, milyen hirtelen elszállt a fojtogató félelem, döbbenetes, milyen tökéletes biztonságban éreztem magam abban a pillanatban, amint meghallottam a hangját."

“Ne sírj, ne zokogj, ne félj megszokod.”

“Megfigyeltem, a felnőttek időnként összetévesztik a szép szavakat a nagy szavakkal. Fogalomzavarodottak. Pedig tudhatnák mi a különbség. A nagy szavak hazudnak. A szép szavak pedig egyszerűen csak igazak, és néha védtelenné tesznek. Ettől félnek. A néhától.”

"Eljön az idő, amikor mindannyiunknak rá kell jönnünk, hogy mitől félünk. Néhányan attól, hogy "talán sose bocsát meg nekem". Mások attól "talán megtudja az igazat". Néhányan attól, "eltudna küldeni?". Igen, a világ egy félelmetes hely, és még rettenetesebb, ha egyedül kell szembe néznünk vele."

"És ha egy kicsit csökönyös lennék az azért van, mert emberi szív vagyok, és az már csak ilyen. Az emberek félnek, hogy valóra váltsák legnagyobb álmaikat, gondolván, hogy meg sem érdemlik, vagy megvalósítani nem tudják őket. Mi, emberi szívek, meghalunk a félelemtől, ha csak rágondolunk a szeretett lényre, aki örökre elmegy, vagy arra a pillanatra, amikor meghiúsul a várakozás, vagy arra a kincsre, amely – ahelyett, hogy előkerülne – mindörökre a homok rejtekében marad. Mert ha ez történik, végül nagyon szenvedünk."

“Attól félek, hogy egyszer kisétálsz innen és többé nem fogok úgy érezni, mint amikor veled vagyok.”

"Méltatlanul bízunk, méltatlanul adunk, méltatlanul hiszünk, méltatlanul szeretünk minden egyes nap, mert olyannyira nagyon azt szeretnénk, ha igazán létezne mindaz, amit elképzeltünk. És mégsem. Egyszer aztán nem bízunk és nem hiszünk többé, akkor sem, ha méltó volna, mert már olyannyira belénk ég a méltatlanság-érzés, a méltatlanság-félelem, hogy elveszítjük a bízás-hívés képességét."

“Minden szem másképp sír,
minden kéz máshogy ír,
minden levél lehullik,
egyszer minden elmúlik.
Minden szív máshogy fáj,
máshogy szól minden száj,
minden élet mást remél,
minden lélek mástól fél.
Minden hegy másképp áll,
minden madár másképp száll,
minden perc eltűnik.
Egyszer, minden megszűnik.”

„Muris, hogy amikor azt mondják valakire, hogy „félénk”, legtöbbször mosolyognak. Mintha cuki dolog lenne, valami vicces kis szokás, amit az ember idővel kinő, mint a foghíjas mosolyt, amikor kinőnek a maradandó fogai. Ha tudnák, milyen érzés valóban félénknek lenni, nem csupán az első pillanatokban bizonytalankodni, nem mosolyognának. Ha tudnák, milyen érzés, amikor az embernek összerándul a gyomra, izzad a tenyere, vagy képtelen egyetlen értelmes mondatot is kinyögni! Ebben nincs semmi cuki.”

"- Egy kis gondolkodási időt kérek.
- Amíg...?
- Amíg eldöntöm, hogy a szerelem megéri-e a szenvedést."

"Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesíts egy utolsó kérést. Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mondd a fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy azt mondd nekik,"sajnálom", "bocsáss meg", "kérlek", "köszönöm"…"

"Biztos ismeritek, amikor látszólag minden rendben, de mégsem érzed az elégedettséget, a teljességet, valamire vársz, hogy megtörténjen, de csak peregnek a napok, és azt sem tudod, mi az. Telnek a napjaid, de nem éled az életed úgy igazán. Egy kicsit sajnálod magad a korod miatt, mert már egy rakás dologról lemaradtál, és ezek a lehetőségek soha nem jönnek már vissza. Sajnálod az elmúlt évek jó dolgait, és vágyakozva gondolsz vissza rájuk, mint 'régi szép időkre'. "

"Az én szerelmem nem tudott meghalni. De élni sem."

"Ha az ember szeret valakit, mindig megdobog később a szíve, mikor hall róla, vagy látja.... azt hiszem, minden elmúlik, de a szeretet nem múlik el."

"Volt már úgy, hogy eszedbe jutott egy régi ismerős vicce, és nevetni kezdtél, aztán befurakodott az elmédbe valami más: hogy képes vagy nevetni egyedül a sötétben, ha csak rágondolsz... Ez az ember biztos nagyon fontos neked..."

"Tehát nem fogom feladni,
Nem, nem fogok összetörni.
Minden megváltozik, hamarabb, mint hinnéd.
És én erős leszek,
Még akkor is, ha minden elromlik,
Amikor a sötétben állok, akkor is hinni fogok.."

"Az idő begyógyítja a sebeket, de nem végez plasztikai műtétet."

"A halál az a pont, ahol véget ér a fájdalom, és megszületnek a szép emlékek. Nem az életnek szakad vége, csak a fájdalomnak."

"Foszlik a vágy, az öröm, de azt, ami volt: köszönöm."

"Kezdetben azt gondoltam, hogy a halálod veszteség volt és pusztulás, fájdalom és bánat, melyet aligha lehet elviselni. Csak most kezdek rádöbbenni, hogy az életed ajándék volt, s egyre erősödő szeretet maradt utána. A halál miatti elkeseredés elpusztította magát a szeretetem tárgyát, ám a halál ténye nem pusztíthatja el mindazt, amit tőled kaptam. Kezdek rádöbbenni, hogy az életedre kell gondolnom, nem pedig a halálodra, és arra, hogy elmentél közülünk."

"Idővel rájössz majd arra, hogy annak ellenére, hogy boldog vagy azokkal, akik körülötted vannak, mégis rettenetesen hiányoznak neked azok, akik tegnap még veled voltak, és most már elmentek, nincsenek."

"Idővel megtanulod majd, hogy megbocsátani vagy bocsánatot kérni, azt mondani, hogy szeretsz, hogy vágyakozol, hogy szükséged van, hogy barát akarsz lenni, – egy sír előtt kimondva – teljesen értelmetlen."

“Végigcsináltam a kutyám haldoklását. Amikor szemében kialudt a fény, lefogtam a szemhéját…. tetemét az ölemben cipeltem a kertbe, magam temettem el. Egyszerre voltam mestere, dadája, orvosa, gazdája, táplálója, mentője, gondozója, élettársa és sírásója. És a barátja persze…”

"Néha nincsenek szavak, vagy okos idézetek arra, hogy az ember pontosan leírja, mi történt aznap. Van úgy, hogy egy nap egyszerűen csak véget ér."

"A halál nem fáj, csak az élet kínozza meg az embert."

"Egy kalapáló szív bármit jelenthet. Pánikbetegségtől valami sokkal, sokkal komolyabbig. Egy kalapáló szív, vagy egy kihagyott dobbanás titkos szenvedés jele is lehet. Vagy jelezhet egy románcot, ami a legnagyobb baj mind közül. A körülmények megváltozhatnak. Egy kis romantikától kiugrik a szívünk, de a pániktól is. A pánik leállíthatja a szív dobogását. Nem csoda, hogy az orvosok annyit küzdenek, hogy stabilizálják, hogy lassú legyen, állandó, szabályos, hogy a szívünk ne ugorjon ki a helyéről, valami rettenetes hírtől félvén; vagy mert amit várunk, az valami egészenmás."

"Megtehettem volna. Soha nem fogjuk föl igazán az ilyen mondatnak az értelmét. Valójában életünk minden pillanata tartogat valamit, ami megtörténhetne, és mégsem történik meg. Rengeteg mágikus pillanat van, amit nem is veszünk észre, mígnem a sors keze - teljesen váratlanul - megváltoztatja az egész életünket."

"Vannak dolgok, amiket sosem felejt el az ember. Kezdett ráébredni, hogy ezek a dolgok - a zene, a holdfény vagy a csók -, amiket a gyakorlati életben az ember pillanatnyinak vél, és éppen ezért nem sokat törődik velük, pontosan ezek a dolgok tartanak a legtovább. Talán nevetségesnek tűnnek, mégis ezek dacolnak a legtovább a feledéssel."

"Minden egyes pillanat az élet mozaikköve - világos és sötét, színes vagy kopott, arany vagy ébenfekete. És ahogy a mozaikot is csak egész képként a távolról szemléljük, és csak ritkán vesszük szemügyre egyenként a művészien egymás mellé rakott kövecskéket, ugyanúgy nem látjuk a pillanatot sem, melynek mindent köszönhetünk. Amit életnek nevezünk, az végül is nem más, mint számtalan pillanat gyűjteménye." 

"A fájdalom sokféleképpen jelentkezik. Egy kis szúrás, vagy égető érzés, a váratlan fájdalom, a mindennapok szokványos fájdalmai. És ott van az a fájdalom, amit nem nyelünk le, az a hatalmas nagy fájdalom, ami minden más érzést elnyom, feledteti a világ többi dolgát. A végén csak arra gondolunk, mennyire fáj, ami történt. Hogy hogy kezeljük a fájdalmat, az rajtunk áll: érzéstelenítünk, elhessegetjük, felvállaljuk, letagadjuk, de néhányunknak az a leghatásosabb gyógymód, ha valahogy átvergődünk rajta." 

"Az életben csak egy dolog biztos - leszámítva a halált és az adózást. Mindegy, mennyire próbálkozol, mindegy, mennyire jók a szándékaid, akkor is hibázni fogsz, és megbántasz másokat, és téged is megbántanak. És ha fel akarsz épülni, csak egyetlen dolgot mondhatsz: megbocsátok. Ha valaki igazságtalan, mi igazságra törekszünk. Megbocsátás nélkül a régi viták nem ülnek el. A régi sebek nem hegednek, és a legtöbb, amit remélhetünk, az az, hogy egy nap szerencsénk lesz, és feledni tudunk."

"A reggeli tükörkép is attól lesz szent , hogy pontosan azt a valakit látod, akit Isten is lát. És akit Isten szeret. Nincs smink. Nincs élére vasalt ing. Nincs döglesztő nyakkendő.Nincs hozzá illő cipő. Nincs több rétegben felöltött imázs. Nincsenek státusszimbólum-ékszerek. Csak a fel nem

turbózott valóság.. Csak Te....!!!"

" Ha azt akarod, hogy szeressenek, csak szeress és légy szeretetre méltó "

"A szíveddel érzel,az eszeddel tudsz!"

 "Olyan vagy, mint a nap. Akárhányszor feltűnsz boldoggá tesze."

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat